21.2.2017
No items found.

Személyre szabott vezetéstechnikai képzések céges sofőröknek

A káresemények több mint 35%-a parkolással összefüggésben következik be a céges autóknál, a Business Lease által koordinált felmérés alapján.

Budapest, 2017. február 22. – Személyre szabott vezetéstechnikai képzéseket biztosítanak céges sofőrök számára, egy több ezer céges autó káreseményeit rögzítő adatbázis alapján – jelentette be közös sajtótájékoztatóján a Business Lease, a Business Lease biztosítási brókere, valamint az Union és a drivingcamp. Az esetek 35,21 százalékában parkolóban sérülnek a céges autók, a legdrágább balesetek pedig a követési távolság be nem tartása miatt következnek be, de jelentősek az elsőbbség meg nem adásából származó káresemények is – derül ki az együttműködő partnerek kutatásából.

A Business Lease, és a cég biztosítási brókere, valamint az Union Biztosító által létrehozott több ezer biztosítási eseményt 5 évre visszamenőleg tartalmazó adatbázis egy valóban értékes alapot nyújt ahhoz, hogy a közúti balesetek számát és súlyosságát jelentősen csökkenteni lehessen a jövőben Magyarországon, legalábbis, ami a céges autókat illeti. Az adatbázis olyan teljeskörű részletességű, hogy akár az egyes sofőrök szintjén is beazonosítható a káresemények típusa és gyakorisága. A vizsgálatba nem kerültek be a természet okozta káresemények, autólopás, ablak és szélvédő sérülések, tűzkár, valamint a rongálás, vagyis azon káresemények, melyek nem kifejezetten a sofőr figyelmetlensége miatt következnek be.

„Felelősen működő vállalatként és az ügyfeleink irányában is felelősen gondolkodó mobilitási tanácsadóként, a Business Lease elkötelezett abban, hogy a káresemények száma minimálisra csökkenjen, és a legideálisabb esetben ne is történjen sérülés, hogy költséghatékonyabban legyen fenntartható ügyfeleink autóflottája” – mondta Trybek Gábor, a teljes körű lízing- és mobilitási szolgáltatásokat nyújtó Business Lease kereskedelmi igazgatója. „A személyi sérüléssel is járó balesetek megelőzésével költségeket takarítunk meg ügyfeleinknek, ezáltal nő a cégek hatékonysága, és közvetett módon még a javítások és az alkatrészgyártás környezetre ártalmas hatásait is elkerülhetjük.”

A mindenre kiterjedő szakmai feltérképezés felbecsülhetetlen fontosságú adatokat tartalmaz, melyek alapján testre szabott vezetéstechnikai képzéseket alakított ki céges ügyfelei számára a Business Lease és a drivingcamp. A sofőrök kifejezetten az általuk korábban elkövetett hibák kiküszöböléséhez kaphatnak hasznos elméleti és gyakorlati oktatást, így az adatbázis rendkívüli jelentőséggel bír a balesetek jövőbeni elkerüléséhez.

„Az adatbázisból megállapított top 5 leggyakoribb káresetre egy speciális programot dolgozott ki szakértői csapatunk a vállalatok számára. A képzés a maga nemében teljesen egyedülálló, hazánkban csak a drivingcampen érhető el, hiszen statisztikailag megalapozott káreseményekre fókuszál. A rövid elméleti oktatás után olyan alapvető technikákat sajátíthatnak el a résztvevők, mint a megfelelő üléspozíció beállítása, a helyes kormányfogás, a fékezés vagy a kormányzás csúszós felületen. Ha az alapok megvannak, következnek a speciális pályaprogramok, amelyek a jellemző káreseteket segítenek megelőzni. Ilyenek például a különböző tolatási, kikerülési, parkolási feladatok, a jávorszarvas teszt vagy a sebesség-fékút gyakorlás.” – mondta el Csörgő László a drivingcamp vezető instruktora.

A kezdeményezésben részt vevő partnerek a közép-kelet-európai régióban egyedülálló, adatelemzésen alapuló, teljes mértékben személyre szabott képzési programot kínálnak, melytől nagyban remélik a baleseti károk csökkenését.

„A kárkezelés optimális módja a hatékony megelőzés” – hangsúlyozta Almássy Gabriella, az Union Biztosító igazgatósági tagja. – „A vezetéstechnikai program már akkor eléri a célját, ha az abban résztvevő cégek munkatársai nagyobb eséllyel térhetnek haza balesetmentesen a munkájukból. Hosszabb távon pedig a flották javuló kárstatisztikái kedvezőbb biztosítási díjakban is megmutatkozhatnak.”

Top 5 leggyakoribb káresemény*

Káresemény típusa és gyakorisága

  1. Parkolóban sérülten találta: 35,21%
  2. Figyelmetlen parkolás: 24,14%
  3. Figyelmetlen tolatás: 17,73%
  4. Követési távolság be nem tartása: 9,48%
  5. Vadállat okozta baleset: 7,49%

Top 5 legdrágább káresemény*

Káresemény típusa és gyakorisága

  1. Követési távolság be nem tartása: 24,08%
  2. Figyelmetlen parkolás: 18,45%
  3. Figyelmetlen tolatás: 13,93%
  4. Vadállattal való ütközés: 13,73%
  5. Elsőbbség meg nem adásából származó balesetek: 12,17%

*A Business Lease, a Business Lease biztosítási brókere és az Union Biztosító több ezer céges autó káreseményeit rögzítő adatbázis alapján.

*******

A Business Lease-ről

A Business Lease teljes körű operatív lízing és mobilitási megoldások elismert szolgáltatója Hollandiában, Lengyelországban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon. Közép-európai piaci terjeszkedését 2014-ben Romániára is kiterjesztette. A Business Lease az AutoBinck Group teljes tulajdonú leányvállalata, amely forgalmát tekintve a 20. legnagyobb független gépjármű csoport Európában. A Business Lease kimagasló szakértelemmel rendelkezik operatív lízing és a flottamenedzsment területeken. A Business Lease teljes portfóliója 45 ezer autóból áll.

Sajtókapcsolat:

Business Lease Hungary Kft.

Tóth Ágnes

a.toth@businesslease.hu

NeoNoir Kft. (kommunikációs ügynökség)

Kulich Zoltán

kulich.zoltan@neonoir.hu

Felvesszük önnel a kapcsolatot

Adja meg elérhetőségét, visszahívjuk
Köszönjük megkeresését. Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Oops! Something went wrong while submitting the form.